Az alábbi képen látható teljesen normális külsejű, "értelmes" hölgyről többek között ezt írja a borsonline beszámolója:

A 43 esztendős Sarah Cassidy egyedülálló, diplomás pszichológus és oszlopos tagja a fent említett intézménynek. Talán sokak számára furcsának tűnik, de a brit asszony, immáron 23 éve, minden este, 2 órán át egy szögesdrótot visel combja felső részén.

 

– A legtöbben ezt mazochizmusnak neveznék, de számomra nem az. A drót viselése – ami egyébként dizájnos, azaz nem serken ki a vér alatta – figyelmeztet, hogy ne essem bűnbe, hogy megőrizzem a szüzességem – nyilatkozta a Daily Mailnek Sarah, aki szerint Isten ezt az utat jelölte ki neki.

Nos, fent leírt extrém szokás rabnője megerősíteni látszik bennem azt a sztereotípiá(ma)t, miszerint nem véletlenül lesz valaki pszichológus, hanem saját belső vívódásai, lelki zavarai motiválják erre a rögös útra.

Bizonyos itt nem részletezett okokból kifolyólag rengeteg pszichológust, pszichiátert volt szerencsém ismerni, és bizony kevés normális akadt közöttük. Egy idő után szinte mindegyik annyira a szakmája rabjává vált, hogy emberi léptékkel alig lehetett velük kommunikációs csatornát nyitni. Baromi idegesítő tud lenni, hogy néhány perc beszélgetés után az az érzése keletkezik a "normális" (értsd: nem pszichoizé) félnek, hogy nem ember-ember közötti társalgásban vesz részt, hanem kéretlenül is a páciens szerepkörébe terelték.

Talán nem véletlen, hogy ezen ismerőseim között alig akadt olyan személy, akinek funkcionáló első házassága lett volna. A válás náluk úgymond a személyiségfejlődés velejárója. "Más irányba fejlődött a személyiségünk" - volt az igen gyakori sablonos indok. Többen már nem is egy házasságon voltak túl. Végül is, a változatosság gyönyörködtet, nemde?

A híresebb pszichológusok közül Csernus Imre elvált, Popper Péter többször is, és folytathatnám a sort... Talán csak Ranschburg Jenőről tudom biztosan, hogy első házassága regnál még.

Jut eszembe: régebben stoppal is jártam időnként, s egyszer mit ad Isten egy pszichológusnő vett fel. Beszélgettünk. Mondom neki, van ez a rögeszmém, hogy a pszichoizék gyakrabban válnak, mint az átlagértelmiségi. Mire persze kiderült, ő is vált már, és éppenséggel nemigen tud említeni 40 feletti kollégát, aki még nem esett volna túl legalább egy váláson.

Szóval itt van ez a két vitatandó, kérdés formájában megfogalmazott állítás:
  1. Igaz-e, hogy az esetek többségében kisebb-nagyobb pszichés defekt, enyhébb személyiségzavar motivál a pszichológiai pályára?
  2. Igaz-e, hogy még értelmiségi körökön belül is kiemelkedő számarányban válnak a pszichológusok/pszichiáterek?